A plotter nyomtatók csak egyszínű fekete nyomtatásra alkalmasak. Speciális fajtájuk a vágóplotterek – amikkel mint a nevük is mutatja – nyomtatni nem, csak kivágni lehet a grafikai alakzatokat (Pl.: autó, kirakat feliratozásnál).
Sok esetben a nagyméretű nyomtatásra alkalmas tintasugaras nyomtatókat is plotternek nevezik. Szakmai körökben azonban egyre elterjedtebb az LFP (Large Format Printer), azaz nagyformátumú nyomtató kifejezés, amit a Canon vezetett be.
A Canon nagyformátumú nyomtatói két csoportot céloznak meg. Ez alapján az LFP-k is két csoportba sorolhatók:
Alapvető különbség a két nyomtató típus között a tintapatronok számában van. A tervezési célra szánt LFP-k 6 tintapatronnal (ezek közül 3 fekete), míg a grafikai célra szánt LFP-k akár 12 tintapatronnal is dolgoznak.
Nagyformátumú nyomtató vásárlásánál elsődleges szempont, hogy milyen célra szeretnénk használni nyomtatónkat (Tervezési / Grafikai). Következő szempont pedig, hogy milyen szélességű nyomtatásra lesz szükségünk.
A Canon mérnöki nagyformátumú nyomtatói jelenleg nyolc típust foglalnak magukba, amelyek az A1-es verzióktól (iPF605, iPF650 és iPF655) a A0-as sorozaton át (iPF710, iPF750 és iPF755) egészen a 112 cm-ig (iPF810 és iPF820) terjednek.
A Canon grafikai nagyformátumú nyomtatói jelenleg kilenc típust foglalnak magukba, amelyek az A2-es (iPF5100 és LP17) verzióktól, az A2-es (6100, 6000S és 6200) és a 112 cm-es (iPF8100 és iPF8000S) verziókon át egészen a 152 cm-es (iPF9100 és iPF9000S) termékvonalig terjednek.
Fontos tényező még az ár/érték arány. A Canon nagyformátumú nyomtatóinak ára a technológia fejlődésével folyamatosan csökkent.
A Canon rengeteg, igen hasznos szoftvert ad nagyformátumú nyomtatóihoz, rengeteg hasznos funkciót biztosítva ezzel vásárlói részére. Nyomtatói kategóriájuk leggyorsabbjai is. A Canon új nyomtatóihoz teljes értékű induló tintapatront ad.
Folyamatos akcióinkkal igyekszünk mind szélesebb körben elérhetővé tenni, a Canon teljes nagyformátumú nyomtató portfolióját.
Rendszeres akció közé tartozik az:
Aktuális akcióinkról hírlevelünkből értesülhet rendszeresen.
A Canon nagyformátumú nyomtatóihoz több mint száz fajta média választható a pausz papírtól, a fólián át egészen a vászonig. A legmegfelelőbb nyomathordozó kiválasztásában és beszerzésében készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Ez azért fontos, mivel a nyomtatás költségét (pl.: a nyomat elkészítéséhez felhasznált tinta mennyiségét) és a nyomtató alkatrészeinek élettartamát (pl.: nyomtató fej(ek)) nagyban befolyásolja a papír minősége.
Minden nyomtató 1 év garanciával kerül értékesítésre. A vásárlást követő 120 napon belül további 1 vagy 2 év garancia vásárolható. Értékesítés után szakembereink a vásárló telephelyére szállítják a nyomtatót, üzembe is helyezik azt és betanítják a kezelőszemélyzetet. Ezekért a szolgáltatásokért természetesen külön díjat NEM számolunk fel.
Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...
The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.
Kérjük töltse ki az alábbi mezõket, majd kattintson a “Elküldés” gombra!
Munkatársaink a lehetõ leggyorsabban válaszolnak kérésére!
Kérjük töltse ki az alábbi mezõket, majd kattintson a “Elküldés” gombra!
Munkatársaink a lehetõ leggyorsabban válaszolnak kérésére!